Sikeres gyermekhét Szokolyán

Idei gyermekhetünket augusztus 7-13 között szerveztük imaházunkban és közösségi házunkban. Körülbelül negyven gyermek vett részt a programokon.

A hét témáját Dávid élete adta. A délelőtti tanításokon az ószövetségi király egy-egy életszakaszát dolgoztuk fel kiscsoportokban. Szó volt Dávid elhívásáról, arról, hogyan győzte le Góliátot, hogyan szerzett igazi barátot Jonatán személyében végül arról, hogy Dávid utódja lett Jézus Krisztus.

A tanítások mellett népszerűek voltak az éneklések, a játékok, és a sportolás. Délutánonként kézműveskedhettek a gyermekek. Elkészítették Góliát életnagyságú képét, melyet parittya helyett a saját maguk által készített csúzlival lőhették le.

Szerdán vendégünk volt Szilágyi Levente triálos biciklista, aki látványos bemutatót tartott a táborozóknak. Csütörtökön a Királyrétre kirándultunk, ahol strandolhattak és számháborúzhattak a gyermekek. 

Pénteken akadályversenyen vettek részt a táborozók, a faluban több állomást meg kellett találniuk, ahol érdekes feladatok várták őket. Péntek este egy filmvetítésre hívtuk a nagyobb gyermekeket és a szülőket. A Katwe királynője című filmet néztük meg, mely egy megtörtént történetet mesélt el egy ugandai kislányról, aki a mélyszegénységből ki tudott törni a sakkozásával. Tanulságos volt a film.

Vasárnap ünnepi istentisztelettel zárult a gyermekhét, ahol a tábor résztvevői beszámoltak a hét során tanultakról.

Jövőre terveink szerint ismét megrendezzük majd a táborunkat!

Nyomtatás