Lelki otthonunk

Imaházunkról

A Szokolyai Baptista Gyülekezet plántálása 1890-ben kezdődött meg Lakati Istvánné lakásán. Ezután többhelyütt gyűltek össze a közösségre vágyó testvérek. Második összejöveteli helyük Tóth Andrásné Szórágy Mária Fő úti lakásában volt. Harmadik helyük Varga József prédikátor háza, majd Viski Sándortól vett ház, melyet később imaházzá alakítottak, majd eladták.

Ezek után 1948. január 4-én kelt gyülekezeti jegyzőkönyv már arról beszél, hogy a gyülekezet új imaház építési tervéről gondolkodik, s megegyeznek abban, hogy annak tornya is lesz. Február 29-én a pénztáros 321 Ft-os eredményt mutat ki. Lakati Ádám testvér telket ajánl fel, amit el is fogadnak. A találékony testvérek egy része kukorica- és krumplitermésüket ajánlják fel az ügy érdekében, aminek megművelését az asszonyok el is vállalják.
A gyűjtés tovább folyt. Mivel a költségek előre láthatóan is nagyobbak voltak, mint amit ez a ki gyülekezet anyagi ereje elbír, hitpróba is volt számukra ez az építkezés. De vállalták testvéreink becsülettel, s az Úr nem hagyta őket megszégyenülni. Különböző helyekről nagyösszegű adományokat is kaptak, amik révén az építő gyülekezet a munkákat végezhette.

Nagyon kedves emléke van a gyülekezetnek erről az igazán nagy munkáról. Szívvel-lélekkel dolgozott mindenki. Amikor a régi, kis imaháznál tetőt, falakat bontották, téglát takarítottak, úgy meglepték a területet, hogy nem látszottak a nagymamáktól a téglák, s énekszóval dolgoztak.

Az imaház ilyen hozzáállásal még azévben elkészült és átadása október 17-én történt meg. Később a szükségletek kielégítése végett 1960-ban bemerítő medencét terveznek az imaház nagytermébe, mondván hogy a bemerítést, ezt a kedves missziós alkalmat többet nem engedik máshova vinni. Így került sor 1960. július 10-én az első szokolyai bemerítésre, ahol hat fiatal tehetett bizonyságot hitéről 350 fős tömeg előtt a kétszáz személyes imaházban.

A kisterem építése is sokáig nagy igényként lebegett a gyülekezet előtt, hisz nem volt a zene-, ének-, bibliaköri-, ifjúsági órák megtartásához szükséges helyiség. A gyermekek kicsiny hitükkel, őszinte imáikkal álltak Isten és a gyülekezet elé a kisterem megépítésének ügyében, ami még inkább megerősítette a felnőtt testvéreket az ügy fontosságában. Ehhez kapcsolódik egy megható történet:

Itt falun még mindig szokás a húsvéti locsolkodás. Gyermekeint elmennek a szorosabban vett rokonokat felkösznteni. Így járt Magyar Csaba, egy diakónus testvér 12 éves fia. A kalács mellé néhány forintot is csúsztattak zsebébe. Estére a családban felmerült a kérdés: mit veszel kisfiam belőle? A gyermek hallgat, majd elérzékenyülve elmondja, hogy ő ezt a 100 Ft-ot a kisteremre szánta. Ezután a szülők szeme sem maradt szárazon. Később egy gyülekezeti tanácskozás után az imaházból kifelé jövet egy 5 éves fiúcska játék talicskáján 4 darab tégtát cipelt be az udvarra, s az elöljárók kérdésére csak annyit válaszolt: Mikor fognak már hozzá az éítkezéshez, mert már itt a tégla is.

Ezek a jelenetek munkára indították az elöljárókat, és jól tették, hogy felépítették a kistermet, különben a világháborű miatt félbemaradt volna az építkezés.

Azóta imaházunkhoz lelkipásztori lakás és ifjúsági terem is tartozik a templommal átellenben lévő telken, és hisszük, hogy mindegyik helyiséget Istenünk dicsőségére tudjuk kihasználni.

Ollózta: KE
Felhasznált irodalom:
Dr. Mészáros Kálmán:
A szokolyai baptista gyülekezet és körzetének története (monográfia) 1992.

Nyomtatás