Köszöntünk a Szokolyai Baptista Gyülekezet honlapján. Látogass el hozzánk személyesen is!

 

Ilyen volt az angoltábor - 2022

A Szokolyai Baptista Gyülekezet júniusban második alkalommal tartott angol tábort idén nyáron, amit nagyon vártunk, mivel pár éve az első jól sikerült.

6 amerikai misszionárius önzetlen felajánlásával, segítségével felmértük a 30 résztvevő nyelvtudását, majd a tábor során kiscsoportokban tanultunk angolul, beszélgettünk a Biblia igazságairól és játszottunk is persze. A Sakura cukrászda finomságai adtak új erőt tízóraira, melyek tematikus amerikai édességek voltak, ebéd után pedig softball edzés és mérkőzések zajlottak a focipályán.

A héten sor került egy hasznos előadásra, mivel az egyik amerikai házaspár öngyilkos segélyvonalnál látott el diszpécseri szolgálatot, tőlük tanulhattunk, kérdezhettünk a megelőzés, megértés jegyében.

Táborunk bemutató meccsel, hotdog evéssel és az oklevelek kiosztásával zárult. Hálásak vagyunk a szokolyai és környékbeli résztvevőkért, jövőre folytatjuk!

A tábori képeket itt lehet megtekinteni: -> galéria ->

Nyomtatás E-mail